A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) a Lendület-program keretében Niederreiter Zoltánt (ELTE BTK Ókortudományi Intézet, Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszék) bízta meg egy kutatócsoport létrehozására, valamint pályázati projektjében vállalt öt évet átölelő kutatási tervének elvégzésére (2020. szeptember – 2025. augusztus).
Az MTA–ELTE Lendület Újasszír és Újbabiloni Pecséthengerek és Istenvilág Kutatócsoport az i.e. I. évezredi pecséthengerek adatbázisát készíti el, s az említett időszakból (i.e. 1000–300) származó, a programvezető által összegyűjtött, mintegy 5500 darab publikált újasszír, újbabilóni és óperzsa kori pecséthengert kívánja bemutatni, illetve a tudományos kutatás és a nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni. Mindez kiegészül a világ számos gyűjteményében őrzött pecséthengerek közvetlen tanulmányozásának eredményeivel is. A tudományos vállalkozás jelentősége, hogy az adatbázis mellett többek között elsőként ismertet számos, eddig még publikálatlan tárgyat is.
A kutatócsoport a Szépművészeti Múzeummal közösen rendez egy időszaki kiállítást „Mezopotámia. Istenek és démonok királysága” címmel, amely 2024 októbere és 2025 februárja között tekinthető majd meg. A tárlat az újasszír és újbabilóni forrásokra fókuszálva, új szempontok szerint szeretné az istenvilágot prezentálni, melynek legfontosabb eredményei tudományos publikációkban is közlésre kerülnek.